Camion Újság

 

(Kovács Tibor reprodukciója)

A Camion Újság első száma 1969. január 7-én jelent meg - mint ahogy abban az időben a többi üzemi lap -, a vállalat pártbizottsága titkárának, Somogyi Józsefnek a kezdeményezésére. A kezdeti, hat oldalas kiadványt a debreceni Szabadság Lapnyomdában állították elő, 1890 példányban. Az orgánum arculatát Detvay István felelős szerkesztő határozta meg. Nem kis része volt abban, hogy a lap rövid idő alatt népszerű lett a Kamionosok körében. A Camion Újság hamarosan nem csak a vállalaton belül, hanem az üzemi lapok közötti megméretésben is elismerést vívott ki. Bizonyítja ezt a lap munkatársainak egyéni-, valamint a szerkesztőségnek adott számos kollektív nívódíj.

A Camion Újság mind tartalmában, mind formájában lépést tartott a vállalat fejlődésével. Nőtt a terjedelem és a példányszám, a havi megjelenést kétheti váltotta fel, negyedévenként melléklettel. A lap minősége 1981-től tovább javult, amikor áttértek az offset nyomásra.

Az üzemi lapok közül elsőként, 1989-ben a Camion 32 oldalas színes magazinná alakult át, amely a vállalaton kívül is felkeltette a közlekedési szakma érdeklődését idehaza, sőt, határainkon túl is. Ekkortól a vállalati belső hírek a Camion Híradóban, a magazin havi mellékleteként jelentek meg.

 

(A Camion História, 1991. c. emlékkönyv alapján)

 

Lapgazda: Hungarocamion

 

Felelős szerkesztők:

 

                                Detvay István

 

Munkatársak:

 

+ Herceg Árpád