Zelei Béla felelős szerkesztő
Fotó: Bahget Iskander
Paraszti családban született 1931-ben, a Csongrád megyei Sövényházán. Gyermekéveit Bakson töltötte, tanulmányait az ottani osztatlan iskolában kezdte. A nála néhány évvel idősebb Németh Zoltán - akkor piarista diák, később tekintélyes, nagy tudású, szegedi pedagógus - biztatására jelentkezett a kiskunfélegyházi Tanítóképzőbe, amelynek elvégzését követően a szegedi Tanárképző Főiskolán tanult tovább. Népi kollégistaként közösségi és politikai aktivitást mutatott. A tanári diploma átvétele után nem pedagógus állást ajánlottak részére, hanem három szerkesztőség közül választhatott, hol szeretne dolgozni: a Magyar Ifjúság, a Népszava és a Viharsarok (később Csongrád Megyei Hírlap), közül az utóbbit választotta. Riporteri vénájával hamar a szerkesztőség megbecsült tagjává vált. Pályájában törést 1956 hozott, amikor a forradalom leverése után a „két kapura játszó” korábbi főszerkesztőt helyezték vissza a lap élére. A munkatársi tiltakozás csak a folyosón volt egységes, amikor fogadalmat tettek: ha R. L. marad, akkor a munkatársak felmondanak. Egyedül ő mondott fel.
Nagy baj nem történt, Lajosmizsére – felesége szülőfalujába – költöztek, ahol az általános iskola igazgató-helyettese lett. Tanítványai szigorú, de igazságos tanárnak tartották, akik sok évvel később is szívesen emlékeznek a tanuló-évekre és tanárukra.
Lajosmizséről Dunaújvárosba, a Dunai Vasműbe ment újabb kihívásokat keresni. Először fizikai munkás volt, majd három évig a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) városi elnöke. A félkatonai szervezetben töltött évekből sok anekdotát mesélt…
A városi pártvezetés – értesülve újságírói múltjáról -, felkérte a Dunai Vasmű lapjának megreformálására. Az „Üst”-ből, az akkor még szerény kivitelű üzemi híradóból a szakma szabályainak megfelelő újságot hozott létre. A gépíróval együtt is mindössze három fős szerkesztőséget népes külsős szerzői gárda vette körül. Ezek közül a fiatalok közül többen léphettek tovább a városi-, a megyei-, vagy éppen országos laphoz és került ki közülük rádió riporter is.
Tíz esztendő elteltével – hívó szóra – visszatért első munkahelyére, a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztőségébe. Az 56-os távozásának okára már senki sem emlékezett - vagy nem akart emlékezni -, pedig a derékhadat ugyanaz a társaság alkotta, élükön R. L-el, aki változatlanul jegyezte a lapot.
Főmunkatárs, majd előbb a megyei lap makói-, később a hódmezővásárhelyi mutáció szerkesztője lett. Nagyon jellemző rá, hogy senkivel szemben sem tartott haragot: R. L. nyugdíjba vonulása után a vásárhelyi mutáció szerkesztőségében kereste - és találta meg - a nyugdíjkiegészítését.
Néhány év múlva újabb feladatot kínáltak számára: létrehozni Csongrád város lapját. Elvállalta és 1991-es nyugdíjazásáig írta, szerkesztette a Tisza-parti város lapját. Nyugállományba vonulása után feleségével ismét Lajosmizsére költözött, ahol 2018. szeptember 4-én bekövetkezett haláláig élt.
Fia újságíró, lánya az államigazgatásban dolgozó üzemgazdász. Három felnőtt unokája van.
Búcsúztató 2018. szeptember 22. Lajosmizse, elmondta: Zelei Zita
Dunaújvárosi Hírlap, 2018. 09. 08.
